Eurobike 2014 tapasztalatok

2014. 09. 22, Hétfő

Idén sikerült kijutnunk az Eurobike kiállításra, ami a boltunk szempontjából nagyon hasznosnak bizonyult. Ez az egyik legnagyobb kiállítás a kerékpár szakkereskedőknek, és a legjobb időpontban, augusztus végén. Azért a legjobb időpont, mert ilyenkor hozza ki az összes gyártó az új modelljeit.

A kiállítást Németországban Friedrichsafenben a Boden See partján rendezik már évek óta.

A boltunk kínálata alapján minket kifejezetten az általunk forgalmazott márkák újdonságai érdekeltek, illetve ha van valami érdekesség, újdonság a piacon.

Már megszoktuk az ISPO látogatásaink során, hogy nagyon nagy területet és óriási kínálatot mutatnak be a különböző cégek. Nem volt másképp itt sem, csak legyen elég agykapacitás befogadni a látottakat két nap alatt.


A legfontosabb újdonságok, érdekességek a márkáinknál:

Cube: az egyik legjobban fejlődő német bringagyártó cég, nagyon szép kollekcióval jelent meg. Talán a design terén a Cube az elsők között van, hála a fiatalos tervező csapatnak. Világító, kék, zöld, narancs színkombinációk, új vázak jelentek meg. Az alap MTB teljesen új, belső bowdenvezetéses vázat kapott, illetve a felső kategóriás vázak új technológiával, a C68-al készülnek. Ez egy teljesen új megoldás a karbon vázgyártás terén, a szálakat kicsit meglapítják, így kevesebb töltő anyag kell a rögzítéshez. Ezáltal könnyebb és rugalmasabb vázhoz juthatunk. Újraértelmezték és egyszerűsítik a kínálatot, más neveket kapnak jövőre a cross és trekking bringái, így talán átláthatóbb lesz a kínálat. Így lesz például a fitness bringáknál is, egyszerűbb hierarchia alapján könnyebben megkülönböztethetők a modellek. A MTB legfelső kategóriájában megtaláltuk a RockShox RS-1 villáját illetve a legújabb Shimano XTR Di2 szettet is. Teljesen megújulnak a kiegészítői, ruhái is, sőt cipőt is fognak gyártani (állítólag a teljes jövő évi kollekciót már eladták Németországba).


Scott: Európában nagyon szalad a márka, nálunk erre még várni kell. Óriási standdal rukkolt elő a Scott, mint ezt már megszoktuk tőlük. A kollekcióban most talán jobban koncentráltak a túra és városi vonalra. Nekünk legjobban a Sub Speed kategória matt bringái tetszettek, egy kicsit retrós beütéssel. Jók és szépek. Gyönyörű új team színűek (fényes piros-kék-fehér) is vannak, amik visszaköszönnek a MTB, road és cross vonalon is, általában nem az alap kategóriában. Az össztelósok között van egy-két nagyon szép modell, általában matt feketén fényes betétekkel, valamilyen színnel kombinálva. Ilyenek például a Genius 730-910 modellek. Itt is megújult a teljes ruha kollekció, illetve fejlesztettek a sisakokon és a cipőkön is.


KTM: az osztrák cég is felült a színesítés hullámára, jó néhány közkedvelt modellje a fekete fehér szín mellett kéket, pirosat, zöldes beütést kapott, reméljük sikere lesz a vásárlók körében. Sajnos tapasztalatunk, hogy a legújabb divat trendeket a hazai vásárló közönség lassabban emészti meg, később reagál rá. A legolcsóbb Fat bike-ot a KTM-nél láttuk Fat Rat néven, és már RockShox Bluto villával és Sram X9-es szettel volt szerelve. A cross és trekking vonalon tovább megy a jól ismert Life széria, a MTB-oknál is marad az alap Ultra sorozat két kivitelben, 27 és 29-es kerékmérettel. A KTM is nagyon széles kiegészítő kínálattal jelent meg, több újítással. Úgy látszik valahogy ezek a cégek egy ütemben újították meg a ruha kínálatukat, mert ez (szerencsére) a bringás piacon nem történik meg minden évben. Tetszett a KTM cipő kollekciója is, amit tavaly dobtak piacra. Valószínűleg nálunk is meg fog jelenni jövőre.


Kellys: Fiatalos friss színek a Kellystől is, egységesebb design jellemezte a bringáit. A női MTB kollekció megint figyelemreméltó, érdekes színkombinációkkal. A Kellys is jó évet zárt, több bringát adott el Európában, mint tavaly, a raktárukban kevés modell maradt, amit mi is éreztünk a szezon során. Végre lesz tárcsafékes 24-es gyerekbringája, aminek mi is nagyon örültünk. A felső kategória modelljei továbbra is alacsonyabb áron érhetők el, mint a versenytársaknál XTR felszereltséggel.


Electra: Szerencsére pont összetalálkoztunk a hazai forgalmazóval, aki gyorsan prezentálta az összes újítást, majd szaladt is haza. A városi cruisereiről ismert amerikai gyártó igen tradicionális cég. Idén kihozott két új modell családot, amiből az egyik érdekes lesz számunkra – ez a Loft széria. Az ismert Ticino sorozat modelljeinél olcsóbb, de hasonló városi-túra célokra készült 28-as kerekű változata. Itt is nagyon szép, stílusos - Electrás megoldásokat találtunk, igazi retrós beütéssel. A Trek megvette az Electrát, így a jövőben egy kicsit jobb utánpótlásra is számíthatunk a kapacitás bővülése és a raktározás miatt.


Specialized: Sajnos nem állítottak ki, bár nagyon szerettük volna megnézni őket, annál inkább, mert jövőre megjelenik a márka nálunk is. Információink szerint az itt elkölthető összeget inkább a kereskedőik képzésére, illetve egyéb fejlesztésre és marketing dolgokra költötték. Ezt meg tudtuk érteni, mivel a hazai Hó-Show-ról mi jó pár évvel ezelőtt ugyanilyen okokból távoztunk.


Bianchi: A celeste fun-oknak jó hír, hogy megy tovább a szín, ezt nem lehet lecserélni. Igen patinás a gyártó, 2015-ben ünneplik a cég fennállásának 130. évfordulóját. Mi kifejezetten az országúti modelljeire voltunk kiváncsiak, mivel ezekkel foglalkozunk az üzletben is. A Nirone széria megy tovább, jövőre lesz egyenes kormányos, fitness kivitelben is. A karbon vázasoknál lett tárcsafékes, a hazai vásárlóknak még elérhető árban lévő Infinito kategóriában. Nagyon tetszett a matt fekete változat. A belépő karbon vázas szériában az Intenso is kicsit megújult. A montijait továbbra is a felső kategóriában találtuk vonzónak.


Alkatrészek:

Shimano: Az Eurobike felé autózva is már biztosan tudni, hogy megjelent a Shimano XTR Di2 11 sebességes elektronikusan vezérelt csúcskategóriás szettje, mert minden második órásplakát ezt hirdeti. Meglátogattuk a Shimano standját, természetesen az új XTR volt a középpontban – ki lehetett próbálni bringára ülve, illetve bemutató standokon lehetett tesztelni a működését. Nagyon meggyőző működés közben, akár egy váltókapcsoló használatával tudjuk vezérelni a váltást elöl hátul, programozva tudjuk testre szabni a rendszert. Meg kellett állapítanunk, hogy az új XTR kinézetre egy ékszer kollekcióra hasonlít leginkább a csillogásával és könnyedségével. Ügyesen dobták piacra az új 11 sebességes rendszert a MTB-oknál is, ami az országúti szetteknél már működött. Új fejlesztés a Shimano Steps elektromos hajtásrendszer is, mely az e-bike-ok meghajtásaként és programozható rendszereként debütált.


RockShox: Talán a legtöbb érdekes fejlesztést itt láttuk, a RockShox már két éve nagyon sok innovációt tesz bele főként a rugós villáiba. Az RS-1 a legújabb fejlesztés, ami egyelőre 29-es XC felhasználásra készül, az eddigi működés helyett fordított, alulról csúszik be a szár a villatestbe. Új felületkezelés a Reba sorozattól – feketék a becsúszószárak, új Fat Bike villa a Bluto, illetve végre megérkezett a Paragon széria, amelyet a 28” cross trekking kerékpárokhoz fejlesztett ki a gyártó, természetesen magnézium becsúszó szárakkal és levegős csillapítással. Már néhány felsőkategóriás modellnél láttuk is beszerelve, remélhetőleg nálunk is elérhető lesz jövőre. Több gyártónál már a legfelső kategóriában elérhető ez a széria is, úgy, mint az RS-1 is.


Fox: A Foxnál leginkább a belső fejlesztésekre koncentráltak, de azért a 36-os sorozat teljes megújítása belefért a fejlesztésbe. Ami nagyon sok hazai montist érinthet, lesz egy upgrade programja a gyártónak, minek keretében az elmúlt két év modelljeit lehet majd átalakítani a 2015-ös szintre. Ebben a programban üzletünk is részt fog venni, ezt már biztosan tudjuk.


Talán ezek voltak számunkra a legfontosabb fejlesztések, de persze minden cégnél volt valami újdonság, amit képtelenség lenne leírni, a gyártók sokasága miatt.

Bizakodva nézünk a jövő szezon elé, reméljük, az elindult fellendülés folytatódik, még többen ülnek majd bringára és válnak majd szenvedélyes bringásokká.

pic_14 pic_8 pic_3 pic_4 pic_9 pic_11 pic_13 pic_6 pic_5 pic_7